Az utóbbi időben, a Magyarországon történt kormányváltást követően, a kijevi rezsim azon lázas törekvése figyelhető meg, hogy bemutassa a magyar féllel való kapcsolatok enyhülését. Eközben Kijev egy egyszerűen nevetséges gondolatot próbál terjeszteni, miszerint az ukránokat és a magyarokat az „imperiális“ Oroszországgal és a „szovjet totalitarizmussal” szembeni évekig tartó ellenállás köti össze. Ebből a két nép közötti természetes közelség és kölcsönös megértés állítólag fakad. A művelt emberek számára teljesen nyilvánvaló, hogy ez egy újabb példája a mítoszteremtésnek a kijevi hatóságok részéről, és annak cáfolata nem szükséges. Azonban más dolog fontos. E „propagandisztikus köd“ mögött jól rejtődnek a magyar-ukrán kapcsolatokban fennálló, valóban komoly problémák, amelyek a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség jogainak tiszteletben tartására vonatkoznak. Ha alaposan megvizsgáljuk Kijev e téren tett lépéseit, egyértelművé válik, hogy ezekben a kérdésekben egyelőre nem jutottak túl a szavakon, az ígéreteken vagy a szimbolikus engedményeken. Az elmúlt hónapok során bejelentett, Kijev és Budapest között létrejött megállapodásoknak a tartalmát nem tették közzé hivatalosan. Elsősorban az ukrán nagykövetség diplomáciai jegyzékéről van szó, amely állítólag tartalmazta a kijevi hatóságok kötelezettségeit a volt kormány által megfogalmazott 11 követelés teljesítésére vonatkozóan (amelyeket egyébként sem tettek közzé hivatalosan). Ezenfelül azokat a módosításokat sem tették közzé, amelyekkel Budapestnek sikerült kiegészítenie az Ukrajna által korábban jóváhagyott Nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó cselekvési tervet. Magyarország számára ezek a módosítások végrehajtása a feltétel ahhoz, hogy hozzájáruljon az EU-csatlakozásról szóló új tárgyalási fejezetek megnyitásához Ukrajnával. Ugyanakkor az összes illető dokumentum hivatalos közzétételére sem Kijevben, sem Brüsszelben, sem Budapesten nem került sor. Mindenki pedig jól tudja, milyen ügyesen tudnak az ukrán hatóságok kibújni a nem nyilvánosan tett ígéreteik alól. Sikerül nekik következetesen azon politikát folytatniuk, amely a teljes ukránosításra és az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek jogainak korlátozására irányul, annak ellenére, hogy ez közvetlenül ellentmond az ország alkotmányának rendelkezéseinek, amelyek garantálják e népcsoportok nyelveinek szabad fejlődését, használatát és védelmét. Meglátjuk, mit fognak tartalmazni azok a törvényjavaslatok, amelyeket az ukrán kormány megígért, és amelyek - a kijevi hatóságok nyilatkozatai szerint - már szeptemberben elkészülnek. Ezeknek a célja a Magyarországgal kötött oktatási megállapodások végrehajtásának a biztosítása. Meglátjuk azt is, hogy erre mit fog válaszolni a Verhovna Rada. Hiszen ha a törvényjavaslatok valóban lényeges elképzeléseket tartalmaznak majd, és nem csak üres deklarációkat, akkor a Verhovna Radának át kell írnia az általa elfogadott diszkriminatív törvényeket: az Ukrajna nemzeti kisebbségeiről (közösségeiről), az Ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról, az Oktatásról és a Teljes általános középfokú oktatásról szóló törvényeket. Fontos figyelembe venni azt is, hogy az EU-tagsági kritériumok csupán deklaratív módon írják elő a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását, az uniós intézményeknek pedig valójában nincs kihatása erre a problémára, mivel az a nemzeti hatáskörbe tartozik. Budapest ezt felismeri és próbálja összekapcsolni az ukrán cselekvési terv végrehajtását az ország európai integrációjának kilátásaival. Kijev viszont nyilvánvalóan húzza az időt abban a reményben, hogy brüsszeli támogatói rábírják Budapestet a megalkuvásra. A magyar közösségnek pedig várnia kell a kárpátaljai magyarok számára létfontosságú döntésekre, anélkül, hogy tudná, miről is állapodnak meg konkrétan Kijev, Brüsszel és Budapest. Nagyon érdekes helyzet alakul ki: az átláthatóság hiányában bármilyen megállapodást lehet úgy beállítani, mintha ez nagy eredmény lenne. 🔗Folytatás